Jövőre már nekünk is napelem a házunkon

A horgászás jó dolog azok számára, akik tényleg élvezik. Akik unalmasnak gondolják, azok ne menjenek el még elkísérni sem senkit, mert csak elrontják a horgászók kedvét. Legalább is a tesóm ezt mesélte, amikor a haverjaival horgászni mentek és a barátnője elkísérte. Ő végig csak unatkozott, elfoglalni sem tudta magát sok mindennel, és a horgászást sem próbálta ki, mert őt nem érdekelte. Ez pedig eléggé zavarta a tesómat, és ez a kedvét is eléggé elrontotta, így az ő napja nem éppen úgy alakult, ahogy gondolta. Persze ebből aztán hatalmas nagy vita kerekedett, hogy nem fordított aznap kellő figyelmet a hölgyikére, aki e teljesen ki volt akadva, de a fiúk nem értették, hogy mi a hölgy problémája. És őszintén szólva, én sem értem a problémáját, de ez már nem az első eset, hogy kiakad olyan dolgokon, amin nem kellene, végül ránk hallgatva a tesóm végre külön utakon folytatja, ami jó hatással van rá.

napelem árlistaAzóta sokkal jobb kedve van, többet jár el otthonról – mert idáig a hölgynek az is gond volt -, és nem utolsó sorban sokkal jobban élvezi a horgászást is. Én egyszer elmentem velük, de majdnem beleestem a vízbe, szóval úgy gondoltuk, hogy ez egy jel lehet arra, hogy ezt nem nekem találták ki. Főleg azért, mert félek a mély víztől, és nem biztos, hogy örültem volna neki, ha beleesek a tóba. Szóval ez már inkább fiús program maradt.

Emellett pedig mi is sokkal többet lógunk együtt, igaz, horgászni nem járok vele, de rengeteg közös programunk van. Valamelyik nap például kirándulni mentünk el ketten, akkor korán is keltünk és éreztem, hogy mindenképp szükségem lesz egy kávéra. Miközben kávéztunk, ő a horgászatról szóló újságot böngészte, én csak megfogtam egy újságot az asztalról, és azt lapozgattam. Találtam egy cikket a napelemekről, ahol volt egy napelem árlista is mellékelve. Kíváncsian olvastam a cikket, hiszen hallottam, hogy a szüleim is szeretnének a családi házunkra jövőre egy napelem rendszert felszereltetni.

A tesóm látta, hogy valamit nagyon mélyrehatóan olvasok, szóval megmutattam neki a cikket, amit aztán ő is elolvasott. Persze csak azután, miután végiglapozta a horgászatos magazint. Nem is értem, honnan van ilyenünk. Lehet, hogy ő előfizetett volna egyre? Mindegy. Engem nem zavar, csak aztán ne legyen vele tele a ház. Mint ahogy apa újságaival. Minden nap hozza az újságos fiú az aznapi újságot, ami aztán mindenhol ott van. A konyhapulton, az ebédlő asztalon, a dohányzó asztalon, de még a garázsban is megtaláltam múltkor egyet. Ott aztán minek van? Miközben kiáll a kocsival, még gyorsan elolvas előtte egy cikket? Érdekes dolgok vannak néha ebben a házban.

Ezt az újságot megtartottuk, hogy majd másnap, amikor anyáék is otthon vannak, akkor majd elolvashassák. Bár lehet, hogy már elolvasták, ki tudja, hogy mióta áll ott az az újság. Lehet, hogy reggel, mielőtt elindultak a wellness hétvégéjükre, még elolvasták kávézás közben. Vagy csak letették és el is feledkeztek róla, nem ez a lényeg. Amúgy is már lassan rá akartam kérdezni, hogy mi újság van a napelem projektünkkel.

A nagy kávézgatásunk és olvasgatásunk után végre meg is reggeliztünk és elindultunk a nagy kirándulásunkra. Nagyon élveztük, bár egyszer el is áztunk, úgy nem volt a legkényelmesebb a túra, de nem volt vészes. Szóval ajánlom mindenkinek, hogy néha vegye rá magát egy kis mozgásra, hiszen egy túra a természetben a léleknek is nagyon jót tesz. Mire hazaértünk hétvégén, addigra a szüleink is otthon voltak, szóval lehetett beszélgetni a napelem rendszerről. Megmutattuk nekik a cikket, amit abban az újságban találtunk. Végül is arra jutottunk, hogy jövőre tényleg nekiállunk a projektnek, nem húzzuk tovább a dolgokat. Kíváncsi vagyok majd, hogy milyen lesz, amikor már kész van, szóval alig várom!