Jött, vízvezetékszerelőt látott, aztán horgászni ment

A férjem nagyon szeret horgászni, mindig hódol ennek az időtöltésnek, amikor csak teheti. Mióta gyerekeink megszülettek, kevesebb alkalom van rá, hogy akár egy egész hétvégére is elmenjen kikapcsolódni de azért évente pár alkalommal összejön.  Van egy kellemes horgásztó a közelünkben, kisfiunk nagyobbacska már, előfordult, hogy oda őt is magával vitte. Autóval egy félórás út csupán.

Legutóbbi ilyen alkalommal, amikor már pakolt a kocsiba, hogy lassan útnak indul egy horgászatra a haverokkal, kellemetlen meglepetésben volt részünk. A fürdőszobában a csaptelepből hirtelen sugárban kezdett el spriccelni a víz, de nem a szokásos helyen. Naná, hogy csőtörésre gyanakodtunk. A főcsapot elzártuk ugyan, és a víz elállt, de miután szombat délelőtt volt és a szokásos főzés-mosás-takarítás dömping közepében álltam, teljesen természetes volt, hogy nem maradhatunk víz nélkül. Mérgelődött, hogy most emiatt nem mehet el horgászni. Megnyugtattam, hogy nem kell lemondania hétvégi programjáról. Én tudok egy olyan céget, akik sürgős esetben, ha ilyen jellegű probléma akad, akkor egy órán belül is kiérkeznek a helyszínre. Profi szakemberekkel és korszerű eszközökkel dolgoznak. Át is küldtem üzenetben a linket, hogy nézzen rá a weboldalukra, mert ott megtalálja az ügyeleti telefonszámukat is. Ez a honlap nem más, mint a https://vizgazfutesszerelo24.hu.

Igazából nekem még nem volt tapasztalatom az álaluk végzett munkáról, egy barátnőm mesélt róluk és nagyon dícsérte őket. Nekik egyszer a legnagyobb téli zimankóban romlott el a fűtésük. Pár hónapos ikerbabákkal volt otthon, de ez a cég pár órán belül megoldotta a gondjukat. Nagyon örült neki, mert így nem kellett elköltözni a szülőkhöz, nehogy a gyerekek megfázzanak. Szinte semmit sem éreztek az egészből.

Férjem meg is lepődött, hogy valóban ott van a honlapon, hogy a nap 24 órájában hívhatók, és ha sürgős javítanivaló akad, akkor nagyon rövid időn belül kiérkeznek. Egész Pest megye, valamit Budapest számára elérhetőek. Szolgáltatásaik nagyon széleskörűek. Tulajdonképpen, ami víz-, gáz-, vagy fűtésszereléssel kapcsolatos, a https://vizgazfutesszerelo24.hu-t mindennel fel lehet keresni.

Legyen az csőtörés, dugulás, fűtési rendszer javítás, kazáncsere, képzett szakembereik minden problémára tudnak és kínálnak megoldást. Több, mint 30 éves tapasztalattal rendelkeznek, így nem is csoda, hogy nincs olyan probléma, amit ne tudnának megoldani. Vízvezeték-, fűtés- és gázkészülékszerelőik pontos és szakszerű munkát végeznek. Az áraik alacsonyak, a telefonon történő tanácsadásért és a kiszállásért nem is számolnak fel költséget, ha munkavégzés is történik. Az elvégzett munkáról mindig állítanak ki számlát is. Ezeket a bizonylatokab a biztosítók kivétel nélkül elfogadják. Ennek megfelelően nyugodtan lehet őket csatolni a benyújtott kárigény mellé.

Telefonon való címegyeztetés után a szakember rövidesen meg is érkezett. Rövid idő alatt és különösebb rombolás nélkül sikerült kiküszöbölni a problémát. Szerencsére nem a falban lévő csövekkel, hanem csupán a csapteleppel volt probléma, ami lássuk be, valóban nem volt egy mai darab. Annak cseréje után minden flottul működött, és a vizet is vissza tudtuk nyitni a házban. Ennek nagyon örültem, mert rengeteg tennivalóm volt még aznapra, de így haladhattam a dolgommal. Szerettem volna sietni, mert délutánra játszótér és fagyizás volt beígérve a gyerekeknek, amíg az apjuk horgászni van.

Pár órás csúszással ugyan, de ő is el tudott indulni, hogy kicsit kizökkenjen a hétköznapokból. Nem is bántam, mert következő héten én voltam a soros: strandra készültünk a barátnőimmel.