Mint mindig, most is mindent együtt csinálunk a haverokkal. Úgy nőttünk fel együtt, négyen, hogy vihetett bármerre az út, mindig visszakanyarodtunk egymáshoz. Ráadásul a gyerekkori és tinédzserkori horgászataink akkora hatással voltak rám, hogy négyünk közül én voltam az, aki úgy döntött, amikor családalapításról volt szó, hogy kiköltözöm a kisvárosból, ahol felnőttünk, egy nem túl messzi horgásztó partjára. A feleségem imádta a természetben, tetszett neki a Mókus horgásztó, így hát teljes mértékben támogatta az ötletet. Azóta sem telik el úgy hét, hogy a három barátom közül legalább egy nem jön el hozzám, hogy horgászát közben jól elbeszélgethessünk a régmúlt szép időkről. Jó időben gyakran családostól is jönnek hozzánk. Meg is értem, én is alig várnám, hogy kiszabaduljak a panelből.
A tó nincs messze egyébként a várostól, nagyjából tíz kilométer a távolság, ami miatt mégis problémás a megközelítés, az a leaszfaltozatlan út a dombok között. Sáros időben elég nehéz eljutni hozzánk, vagy bemenni a városba. Sajnos, hiába dolgozok minden erőmmel, sokan vagyunk a családban, sokfele megy a pénz és soha nem sikerült annyit össze gyűjtenem, hogy egy 4×4-est meg tudjak vásárolni magunknak. És ugyanez igaz a barátaimra is. Kisvárosi egyszerű, munkásemberek vagyunk, akik szeretnek pecázni és közben sörözgetni. Szóval úgy próbálunk oldani a helyzeten, ahogy csak tudunk. Néha lekövezteti az önkormányzat az utat, ami hozzám és a tóhoz vezet, de az hamar el is süllyed a sárban.
Azt vettük észre a többiekkel, hogy nagyon sokat segít egyébként a dolgokon, ha jó gumi van az autón. Az egyik barátom vásárolt egy használt autót magának és vele együtt új nyári gumiabroncsot is vásárolt magának. Persze, jó volt maga a kocsi is, de a gumik annyira jól bírták a terepet, hogy úgy döntöttünk, mi többiek, hogy szintén feldobjuk autóinkat új nyári gumikkal. Szuper választék és remek árak voltak ezen a gumidiszkont.hu oldalon, ahonnan Áron vásárolt, mind a hárman találtunk magunknak olyat, ami talált az autóinkhoz és könnyedén meg is tudtuk fizetni. Érzem a változást az autómon, amikor vezetek, azt hiszem igazán hálás a járgány az új abroncsokért. Hiába na, ha ezt az életmódot választottam, áldoznom is kell érte hoznom, hogy minden rendben működjön. Egyébként már el is kezdtem gyűjteni a téli gumikra is, úgy gondoltam, hogy abból is beújítok, hiszen a régi már szinte simára kopott. Ezen a webshopon ebből is bő választék van, már párszor átnyálaztam magam rajta. Azt hiszem, igazán hálásak lehetünk mind a négyen Áron új autójának régi tulajdonosára, hiszen ő mutatta meg Áronnak a gumidiszkont.hu oldalt.