Elég pörgős munkám van. Sokat kell fel és le futkosnom, rengeteget telefonálnom. Gyakran nem munkaidőn kívül is készen kell állnom arra, hogy megoldjak egy feladatot. Ezért aztán különösen is fontos számomra, hogy jól kipihenjem magam, amikor van rá egy kis szabadidőm. Ilyenkor általában elmegyek horgászni egyet, mert valamiért az megnyugtat. A csend, és a nyugalom megtestesülése ez számomra, és ráadásul, ha szerencsém van jó pár hallal is gazdagabb leszek, amit elkészíteni is imádok (bármilyen macerás is) és elfogyasztani is. Általában nem egyedül megyek, hanem vagy az egyik barátommal, vagy a családommal (bár ilyenkor a csend elmarad). Ez különösen azért jó, mert ilyenkor van lehetőségem nyugodtan beszélgetni velük. Legtöbbször persze személyes témákról folyik az udvarias csevej, de van, amikor egész komoly dolgok is szóba kerülnek. Ilyenkor külön hálás vagyok, hiszen sok információt tudok meg így, ami egyébként nem biztos, hogy elém kerülne.
A múltkoriban, amikor ismét sikerült eljutnom a tópartra egyik barátom társaságában, észrevettem, hogy új fejvédőben érkezett. Bár én inkább az autóban érzem otthon magam, ő kifejezetten motoros típus. Meg is jegyeztem, hogy milyen szép darab, mire elmesélte, hogy nem olyan rég szerezte, ráadásul kifejezetten jutányos áron, mivel sikerült kifognia (értitek, horgászat-kifogni) egy bukósisak akciót. Révén, hogy nem igazán motorozok, nem vagyok otthon a témában, de több ismerősöm is van, aki majd meg vesz a kétkerekű járgányokért, így már hallottam tőlük is ezt-azt. Például azt tudom, hogy mindenképp jó minőségű sisakot érdemes venni, ugyanis vannak olyanok is a piacon, amik ugyan nagyon olcsók, mégis maximum dísznek jók. Azt azonban, hogy pontosan mi mutatja egy sisak minőségét, azt nem tudtam. Megkérdeztem hát barátomat, hogy mit tudna mondani nekem ezzel kapcsolatban, mire oda hozta nekem a sisakot. Mutatott rajta egy kis jelet. Elmondta, hogy az van egy európai szabvány, aminek a neve ECE 22.05. Azok a sisakok, amik megfelelnek ezeken a teszteken, kapnak egy kis logót, amit én is láttam. Na, ezeket már megéri megvenni, mert ez azt jelenti, hogy valóban védenek is. Ezen felül még a SHARP is hasonlóan jó minőség ellenőrzésére. Ez egy angliai rendszer, amiben nem csak az egyenes ütésekkel szemben tesztelik a bukók ellenállóságát, hanem csavart és oldalsó behatások esetén is figyelemmel követ, hogyan reagál az anyag. Kicsit szigorúbb, és részletesebb adatokat is tartalmaz. Továbbá megosztják veled az információkat, így ha rákeresel a sisakodra, akkor akár össze is hasonlíthatod a többi termékkel.
Nyilván a biztonság a legfontosabb, de azért kíváncsi voltam, hogy a külsőn és a védelmen kívül mi befolyásolta még a vásárlás során. Elmondása szerint neki fontos volt az is, hogy a plexiüveg karcálló legyen. Ehhez kicsit komolyabb márkát kellett ugyan vennie, de így valóban hosszabb élettartama lesz a rostélynak, mint egy olcsóbb esetében. Persze erre is vigyázni kell, a rendszeres tisztítás a megfelelő eszközökkel, és a zsákban történő tártolás itt is elengedhetetlen ahhoz, hogy megőrizze a lap karcmentességét.
További tényező volt még a zaj is. Őt ugyanis zavarja, ha motorozás közben túl nagy a zaj, ezért ”sima” sisakot vett. A spoileressel ellentétben ugyanis, az ilyen sisak mindig kisebb légáramlatot kavar, ezáltal a zaj is kisebb lesz.
Ezen kívül már csak a kényelem a fontos. A megfelelő méret kiválasztása már igazán nem okoz problémát annak, aki vén róka, de a lényeg annyiból áll, hogy sehol ne nyomjon, bekapcsolt állapotban két ujjunk beférjen a sisak alá, és a fejtető és a sisak között ne legyen rés.
Ha ezek megvannak, akkor már csak a dizájn a kérdés, ami meg már ízlés kérdése.
Miközben átbeszéltük a témát még halat is sikerült fognunk. Így összességében nem csak információkkal, de egy jó adag mennyei ételnek valóval is gazdagabb lettem azon a délutánon. Mindenkinek, aki hasznos pihenésre vágyik, csak ajánlani tudom a horgászást.