Nagyon szeretek horgászni, sokszor megyek a barátaimmal. Egyébként nem vagyok korán kelő típus, de ezért képes vagyok felkelni hajnali háromkor is. Legjobb ugyanis, korán reggel horgászni. Általában akkor kapnak leginkább a halak, és akkor még minden nyugodt, csendes.
A horgászás, minden szépsége ellenére, azért igénybe veszi az ember szervezetét. Az őszi, szeles időben zord körülmények uralkodnak a vízparton. Az ember keze fázik, kiszárad, ahogy az arca is. Nekem az ajkam is ki szokott repedezni, ha nem figyelek rá. Titokban, amikor a többi horgász nem figyel, bekenem ajakápolóval. Az a baj, hogy nem túl férfias az ajkunkat kenegetni, mégis muszáj. És úgy gondolom, hogy nekünk, férfiaknak is ápoltnak kell lennünk. Ez csak odafigyeléssel érhető el.
Ha már ilyen kozmetikumokat használok, mint az ajakápoló , akkor arra is kényes vagyok, hogy milyen eredetű termékeket használok. A nem természetes alapanyagokból készülő testápoló szerek, talán többet ártanak az embernek, mint amennyit használnak. Nem csak az embernek, de a lefolyóvízzel kikerülve a környezetnek sem tesznek jót. A natúr kozmetikumok nem tartalmaznak petrolkémiai összetevőket, parabéneket, szulfátokat, amik veszélyesek lehetnek a környezetre is. Nincs is róla fogalmunk, hogy a háztartásból mekkora mennyiségű kémiai anyag jut a természetbe. A tisztálkodási szerek, mosószerek, mosogatószerek mind veszélyt jelenthetnek a környezetünkre.
Az ajakír, amit használok, méhviaszt tartalmaz, ami vékony védő filmet képez az ajkakon. A benne lévő kakaóvaj tartalma pedig, puha érzetet biztosít. Az alapját a kókusz-, és mandulaolaj adja. A kókuszolajban a telített zsírsavak dominálnak, a mandulaolajban az Omega-9 telítetlen zsírsav a legértékesebb alkotó, és pluszban B-vitamint is tartalmaz. Ez a sok jótékony anyag ápolja és táplálja az ajkakat. Én eddig nem szerettem ilyesmiket a számra kenni, de ennek a natúr ajakápolónak kellemes, citromos, édes narancsos illata van.
Az ajakápolómat mindenhova viszem magammal, főleg rossz idő esetén. Nélküle nagyon hamar kiszárad a szám. A netről szoktam megrendelni, mindig kettőt, hogy sose fogyjon el. Ráadásul, a második terméktől kezdve, 50% kedvezmény jár mindenre. Be szoktam szerezni körömvirág-olajos kézkrémet is, a hűvösebb időkre. Megakadályozza a kéz kiszáradását és pótolja a tápanyagokat. Avokádóolajjal dúsított, ami természetes vitaminokban és Omega-3 telítetlen zsírsavakban gazdag. Tökéletes támogatást nyújt a bőrnek.
Egy helyről szoktam beszerezni, szinte az összes tisztálkodási szert. Mindenből, kizárólag természetes alapanyagokból előállított terméket használok. Zuhanyzáshoz kézműves szappanokat veszek, mivel azok minden bőrtípusra megfelelőek. Általában mézes szappant rendelek, mivel a mézen kívül, narancs és fahéj illóolajat is tartalmaz, így elég tömény illata van, amit én nagyon élvezek. A méz egyébként, a bőrre is jótékony hatással van. A másik összetevője az olívaolaj. Az olívaolaj D-, E-, K-, A-vitaminokat, kalciumot, magnéziumot, káliumot, aminosavakat, antioxidánst, és béta-karotint is tartalmaz. Látható tehát, hogy mennyi hasznos anyagot tartalmaz, ami mind kényezteti a bőrt. A legértékesebb összetevő, mégis a kozmetikai ipar csodaszereként számon tartott shea vaj. A shea vaj, egy afrikában őshonos fa terméséből kivont olaj. Rengeteg, az egészségre jótékony olajsavat tartalmaz. Csak shea vajból álló krémet is készítenek, aminek önálló alkotóanyaga, de sok más testápoló szerben megtalálható.
Visszatérve a horgászatra, a hajnali felkelés elég nehezen szokott menni. Utána, szinte egész nap kint szoktunk lenni a tónál. Kivéve, ha már délelőtt sok halat fogunk. Én szeretem haza is vinni, amit kifogok. A halhús nagyon egészséges, tele van telítetlen Omega-zsírsavakkal, mint a testápoló. A telítetlen zsírsavak sokkal könnyebben emészthetőek, mint a telítettek, amik a hagyományos zsírokat alkotják. Sajnos Magyarországon alacsony a halhús fogyasztás. Olyan országokban, ahol a tenger miatt, nagy mennyiségben elérhető a piacokon is, és gyakran esznek halat, ott magasabb a várható élettartam. Például Japán és Olaszország ilyen.
Mi magyarok, nem figyelünk oda túlságosan az egészséges életmódra. A táplálkozás és a testápolás területén sem. A testi higiénia az egyik alapja, hogy megvédjük magunkat a különböző fertőzésektől. A legtöbb ember talán, minden nap fürdik. Sok vita van arról, egész tudományos kutatások szólnak róla, hogy este vagy reggel egészségesebb e zuhanyozni. Arról már nincs, vita, hogy a zuhanyzás jobb, mint a fürdőkádban történő fürdés, mert kevesebb szennyeződés marad rajtunk. Én mindenképpen az esti tisztálkodást választom, mivel sokkal jobb érzés tisztán az ágyba feküdni. A zuhanyzáshoz nyugtató illatú szappanokat szoktam használni, mint a már említett mézes. Azon kívül, a levendulás is nagyon hatásos. A levendula sokoldalú gyógynövény. Tea formában, és ételek ízesítésére ugyanúgy használják, mint például szappanok készítéséhez. Erős illóolajakat tartalmaz, amik nyugtató hatással vannak az idegrendszerre.
A horgászat alapjában véve, relaxáló tevékenység, de rendkívüli izgalmakkal is járhat, mint már a múltkori bejegyzésemben is említettem , például horgászversenyek alkalmával. A helyezésekért, és a díjakért való küzdelem sok adrenalint szabadít fel a szervezetben.
Egy hosszú, fárasztó horgászat után jólesik hazaérni és megpihenni. Ilyenkor a tipikus, jóleső fáradtságot érzem. Beállok a zuhany alá, és lemosom magamról a megpróbáltatások izzadtságát. Természetesen kézműves szappannal. Utána megszárítkozok és bekenem testápolóval a bőrömet. Testápolóból is natúr készítményeket használok. A kedvencem finom, citrusos illatú. A mandulaolaj miatt, B-1, B-2, B-6 és E-vitaminokat tartalmaz, amik kifejezetten szükségesek a bőr megfelelő állapotának fenntartásához. Minden bőrtípusra ajánlottak ezek a termékek. Gyakori használatukkal fenntartható a kémiai egyensúly.
Aki gyakran dolgozik vagy tölti szabadidejét a szabadban, mint én, a természet erői közvetlenül érik a bőrét. Emiatt, fokozottan vigyázni kell rá. A legkitettebb testfelületünk, az arcunk. Saját arckrémem még nincsen, de a feleségeméből szoktam lopni. Neki van külön reggeli, nappali és éjszakai is. Borzasztóan roskadoznak már a polcok a fürdőszobában.
A feleségem a táskájában is számos kozmetikai holmit hord magával mindenhova. Én csak az ajakápolóhoz ragaszkodom, ahhoz is csak ősztől, tavaszig. Ezekben az évszakokban viszont, még a horgászatra is viszem magammal. Nem érdekel mások véleménye, fontos odafigyelni az ápoltságra, főleg a téli hónapokban. A horgászatot, pedig ilyenkor sem adnám fel, semmiért a világon.