Horgászat közben beszéltünk a lakásbiztosításokról is

Horgászat közben szeretek olvasgatni. Persze, csak ha egyedül megyek, mert amikor csatlakozik hozzám egy vagy több barátom is, akkor inkább beszélgetni szoktunk. Váratlanabbnál váratlanabb témák szoktak előkerülni, a múltkor például a lakásbiztosításokról beszélgettünk. Nem én kezdtem a beszélgetést, úgyhogy engem is meglepett ez a téma. Egyszer csak megkérdezte az egyik barátom, hogy én mit tudok a lakásbiztosításokról. Elmondtam neki, hogy én tavaly kötöttem lakásbiztosítást a házamra, egy lakásbiztosítás akció keretében. De ha ő is ilyesmiben gondolkozik, ne adja fel, rengetegszer lehet találni akciós ajánlatokat vagy kedvező feltételeket. De még akció nélkül sem olyan nagy összeg egy lakásbiztosítás és szerintem minden esetben megéri, mert sok felesleges idegeskedéstől tudjuk megmenteni magunkat. Nem utolsó sorban pedig nem a saját zsebünkből kell kifizetnünk minden javítást és költséget, amik egy-egy káreset vagy balszerencse után merülnek fel.

A barátom egyetértően bólogatott, hogy most már ő is teljes mértékben így gondolja, de eddig felelőtlen volt és nem foglalkozott ilyesmivel, mondván, hogy úgysem történhet semmi rossz. Aztán egyik nap arra ment haza, hogy nagyon csúnyán beázott a lakása, a héten később még egy csőtörés is volt nála, aztán rá pár napra kigyulladt a konyhája a meghibásodott sütőtől. Ezek után nem is volt kérdés a számára, hogy köt lakásbiztosítást, de azt tudni kell, hogy a legtöbb esetben átfutási ideje van egy ilyen biztosításnak, úgyhogy nem fogja védeni a házat a szerződéskötés másnapján a lakásbiztosítás. Ezzel tisztában volt ő is, de nagy szerencséjére nem történtek további káresetek a lakásában. Sokaktól hallottam már egyébként ezt a kifogást, hogy ugyan már, a lakásbiztosítás is csak egy felesleges pénzkidobás, úgysem fizet soha a biztosító és csak elviszi a pénzt éveken át. Ennek ellenére én azt mondom, hogy aki nyugodtan akar éldegélni a lakásában vagy házában, annak mindenképpen érdemes megfontolnia a lakásbiztosítást, mert számtalan bosszúság érhet bárkit az ingatlanja kapcsán, az előre nem látható apróságoktól kezdve az igazán pusztító csapásokig. Az pedig üres kifogás, hogy úgysem fizet a biztosító, mert ha valaki csalni szeretne és a biztosítótól kicsikarni egy lakásfelújítás árát, annak bizony csalódnia kell, de ha valakivel tényleg katasztrófa történik, az számíthat a biztosítóra.

Ami még érdekes lehet egy lakásbiztosítás kapcsán, az az, hogy már nem csak a tulajdonos kötheti meg az adott ingatlanra, hanem akár a bérlők vagy lakók is. Ha valaki nézeget a lakásbiztosítások között, észreveheti, hogy már nagyobb csomagokból is tud választani, plusz elemeket is tartalmaznak sokszor a biztosítások. Ilyen plusz elem lehet a kerti bútorok biztosítása vagy a napelemek biztosítása, már akinek vannak ilyenjei otthon. Az autónkat is belefoglalhatjuk a biztosításba, de akár a kis kedvenceinket is. Szóval rengeteg lehetőség áll rendelkezésre, mindenki kedvére tud válogatni a lakásbiztosítások között.