Alu Protect Mix-szel teljes az élet

Mióta megszereztem a jogsimat, nagyon szeretek kirándulni mindenféle helyekre. Legutóbb a Normafához mentünk el kocsival, kényelmesebb volt így az út sokkal.

Kezdő autósként ugyanakkor még nem sikerült kitapasztalnom, hogy különböző évszakokhoz a legkülönbözőbb módon kell felszerelni az autót. Egy használt autót kaptam a szüleimtől, nagyon jó érzés volt kipucolni a saját kezemmel meg felújítani annyira, hogy tényleg csinos legyen. Az első nehézséget a téli gumi felszerelése okozta, nőként a hatalmas, súlyos gumik emelése és szállítása is igen megterhelő volt. Persze a gumis elintézte, és én ettől rögtön biztonságban éreztem magam… Hát, nem kellett volna.

A téli hónapok elején elterveztük a családommal egy utolsó horgászást, apukám ugyanis nagy rajongója volt, és máig is az, a horgászatnak. Nagyon szép idő volt aznap, ahhoz képest, hogy már tél eleje volt, azonban a horgászás során még nem is sejtettük, hogy az éjszakát problémák fogják megnehezíteni.

Elfelejtettem ugyanis, hogy az autóban hűtőfolyadék van, és érdemes hidegben kicserélni, de én ugyebár túl ügyetlen és meggondolatlan voltam, bár tanultam róla, hogy erre figyelni kell, nem cseréltem ki a vizet fagyálló hűtőfolyadékra…

Amikor elindultunk horgászni, naivan azt hittem, hogy az időjárás tartani fogja a szintet, de éjszakára annyira lehűlt a levegő, hogy komoly gondok adódtak. Nem is tudtunk már hazamenni az én kocsimmal, mert a hűtővíz gyakorlatilag ráfagyott a motorra.

Hazajutottunk végül természetesen, a bátyámnak sikerült rátelefonálnia a barátnőjére, aki aztán kijött értünk, és még az autómat is haza tudtuk vontatni, de meglehetősen kellemetlen élmény lett a szabadidős programunkból.

Amint fölértem a szobámba, úgy éreztem, intézkednem kell az ügyet illetően. Nemcsak a családomat, hanem a kicsi, hű autómat is cserbenhagytam, bűntudatom volt a figyelmetlenségem miatt.

Bekapcsoltam a számítógépet, és a böngészni kezdtem a neten a fagyálló hűtőfolyadék után. A legtöbb jót az Alu Protect Mix nevezetűről hallottam, szóval arra külön rákerestem, hátha. A testvérem barátnője ajánlotta, azt mondta, neki a szerelő mesélte, hogy ennél jobb nincsen. Amikor utána olvastam, annyi derült ki róla, hogy hosszú az élettartama és csúcsminőségű. A fagyvédelme mínusz harminchat fok, tehát eléggé biztosra tud vele menni az ember. Talán még az Északi sarkkörön is…

Szóval meg is rendeltem belőle egy 1 kilogrammos kiszerelést, úgy olvastam, az bőven elég lesz számomra.

Hát, mondanom sem kell, hogy amint megérkezett a rendelésem, amely egyébként rendkívül kedvező kiszállítási feltételekkel rendelkezett, kipróbáltam életem első fagyálló hűtőfolyadékát. Mit ne mondjak, szuperált!

Ezek után nem féltem többé télen közlekedni, mert egy darabig megviselt a horgászós eset emléke, nem annyira örültem neki, hogy ez megtörtént velem, pár hónapig szorongással ültem be az autóba, félve a kiszolgáltatottságtól, meg az esetleges lerobbanás veszélyétől. Már nem bíztam a kicsi kocsiban, meggyőztem magamat arról, hogy használt autó, bármikor lerobbanhat, gond lehet vele – holott a saját felelősségemnek nem voltam a tudatában, amikor elindultam télen fagyálló hűtőfolyadék nélkül.

Mindegy, jó lecke volt, megtanultam, most már tudom, hogy biztonságos közlekedni, és milyen elővigyázatossági lépések kötelezők egy-egy ilyen esetben.

Idén télen már nem felejtettem el a fagyállót, a jól bevált terméket használtam. A horgászás és az összes többi remek foglalatosság gond nélkül végrehajtatott, nagyon jól éreztük magunkat a családdal. Az autóban azóta megbízom megint, meg lassan önmagamban is újra, felelősségteljes vezető lettem, azzá váltam, hála a csodálatos és pótolhatatlan, rendkívüli erejű és lenyűgöző fagyállónak, amely megváltoztatta az élethez való hozzáállásomat is – úgy érzem sokkal teljesebb életet élek, mióta az Alu Protect Mix a hűtőfolyadékát használom, megtaláltam azt, ami mindig is hiányzott…