Hosszú idő volt ide eljutnom, amíg bár nem a horgászatból, de mondhatjuk, hogy a horgászatnak élek. Nem is arról szól, hogy telerakjam a közösségi média oldalamat a legnagyobb halas képekkel (bár jól esik néhány like-ot bezsebelni, nyilván), de vagy egyedül kiülni a partra és ott, a nyugalomban ücsörögni egész nap, figyelni a természetet vagy egészen a barátaimra vagy a családomra figyelni, ahogy együtt horgászunk, ez az igazi öröm.
És pár héttel ezelőtt Teki, egy barátom egy új arcot mutatott be, Rékát. Réka pedig azzal kezdte a napot, hogy nem olyan gyakori a nő horgász, de ő bizony nemcsak halfogásban, de a sörök számában is fel tudja venni velünk a versenyt. Hát jobban meglepődtem, mint ti! Nekem sörözni lenne az utolsó dolog, ami reggel, a horgászás elején eszembe jutna!
Egy-két óra múlva, amikor már három üveggel megivott és szerintem nemcsak a sörözést akarta folytatni, hanem a valami töményebbet is elkezdett volna, elmondtam neki, hogy az alkoholizmus kezelése nem gyerekjáték és hogy nemrég hallottam a Felépülők Családi Felépülési Központról. Elmondtam, hogy ezt egy család üzemelteti elsősorban, ahol négyből hárman átestek az alkoholizmuson (és aki nem vált alkoholistává, annak is maradandó traumákat okozhatott a többi családtag leépülése), és abban találták meg az új életük értelmét, hogy másoknak segítsenek, akár egyéneken, akár családokon, akik hasonló helyzetben vannak, mint ők voltak évekkel ezelőtt.
Elsőre bezárkózottnak tűnt, de ahogy egyre többet meséltem erről, mondtam, hogy a TV-ben is voltak, a rádióban is beszéltek erről, sőt, az Indexen is jelent meg cikk róluk. Azt is érdeklődve fogadta, hogy nemcsak a család három tagja, de a 8 ott dolgozó szakemberből heten átestek az alkoholizmuson, és így az alkoholizmus kezelésében valóban úgy tudnak segíteni, hogy a saját élettapasztalataikat első kézből adják át a gyógyulni vágyóknak.
Szerintem Réka biztosan el fog menni az állapotfelmérésre, az egyéni konzultációra vagy a családi konzultációra, de ahogy a nap indult reggel, a kellemes tó mellett a gyönyörű ég alatt, lehet, hogy a leghatékonyabb programra, a 28 napos bentlakásos felépülési programra is szüksége lesz. Ha ezt választja, akkor 70-75% esélye van arra, hogy egyszer és mindenkorra kigyógyul ebből a kórból és lehet, hogy már következő tavasszal alkoholmentesen kezdjük és fejezzük be a közös horgászást!