Ti hogy álltok a versenyzéssel?
Engem mindig inspirálnak a versenyhelyzetek, úgyhogy horgászversenyeken is gyakran részt szoktam venni. Nem vagyok egy nagy spíler, de azért néha el szoktam hozni egy-egy jobb helyezést, és az nagyon jó érzés, de azért a hangulat a legjobb. Korán reggel szoktak kezdődni ezek a versenyek, és mire vége van, addigra már nagyon éhes és persze szomjas mindenki. Az eredményhirdetés után ezért mindig elmegyünk enni egyet a haverokkal, a közeli halászcsárdába, ami azért nagyon hangulatos.
Nemrég volt egy verseny, amire megmondom őszintén készültem, mert elég sok pénzt lehetett vele nyerni. Mivel eddig is sikerült néha egy 4., 5. helyet elérnem, ezért most megcéloztam a 3. helyet. Arra már pénz is járt, és gondoltam, szuper lenne meglepni a családot valamivel. Ha ezzel hazavinnék egy kis pénzt, akkor már az asszony sem szólhatna egy szót sem, hogy értelmetlen hobbi halakat kifogdosni a vízből néma csendben ülve.
Egész jól ment a dolog, kifogtam egy elég nagy pontyot, de a szervezők azt mondták, ennél kell még sokkal nagyobbnak is lennie, úgyhogy nem nagyon bíztam a 3. helyezésben. Végül annyira nem ment a többieknek, hogy nemhogy a 3. helyet, de a 2. helyezést sikerült elérnem! Nagy volt az öröm, a haverok teljesen odavoltak, meg is hívtak ebédelni. A nyeremény egy kis kupa volt, a pénz, és egy póló, rajta pedig egy felirat a horgászsiker titkáról: „A horgászsiker titka: Nem az a lényeg, hogy milyen mélyen van a hal, hanem az, hogy hogyan mozog a kukac.” Hatalmas röhögésben törtünk ki mindannyian, mikor megláttuk, és persze azonnal fel is vettem a nyereményem. Szuper érzés volt, hogy végre én voltam a bajnok a csapatban.
Mikor hazaértem a díjjal és a pólóban, a feleségem teljesen odavolt, hogy micsoda horgász az ő férje. Ez nagyon jól esett, felrakta az i-re a pontot, hogy végre ő is örült a hobbimnak. A póló egyébként annyira tetszett neki, hogy az unszolására rá kellett kérdeznem a szervezőknél, hogy honnan van. Egy póló webshopban vették, akiknek hozzánk közel van üzletük is, ahol személyesen lehet pólót venni. Van egy csomó előre megcsinált mintájuk, mint például ez a horgászos, de körülbelül bármit fel tudnak nyomni egy pólóra. És nem csak arra, egyéb ajándéktárgyakat és dísztárgyakat is tudnak egyedi szövegekkel díszíteni. A feleségem most azzal nyúz, hogy legyen közös, férj és feleséges páros pólónk… Mostanában már szívesebben elenged horgászni, szóval talán bele is megyek…